Hírvilág

Idén augusztus 8-ra esett a túlfogyasztás napja

2016. AUGUSZTUS 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén augusztus 8-ra esett a túlfogyasztás napja, vagyis mostanra használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait. Keddtől már a bolygó tartalékai fogynak. A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezetének közleménye szerint az ezredforduló óta mintegy két hónapot rövidült az az idő, amely alatt az emberiség feléli a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait. Mint írják, az emberiség jelenlegi életmódjának fenntartásához 1,6 bolygóra lenne szükség, ha mindenki úgy élne, ahogy a magyarországi lakosság, akkor 1,7 Földre lenne szükségünk, ha azonban a luxemburgi fogyasztási ütem lenne általános, akkor 9,1 Föld sem lenne elég évente. A Global Footprint Network 2003 óta évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújuló képességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A szervezet adatai szerint azért lehetséges, hogy idén már augusztus 8-ra elhasználta az emberiség a Föld éves erőforrását, mert több szén-dioxid kerül a levegőbe, mint amennyit az óceánok és erdők képesek felszívni, nagyobb léptékben halásznak, valamint gyorsabban irtják az emberek az erdőségeket, mint ahogyan azok újranőhetnének. A túlfogyasztást előidéző faktorok közül a szén-dioxid-kibocsátás mértéke növekszik a leggyorsabban, mára ez az emberiség ökológiai lábnyomának 60 százalékát teszi ki. Amennyiben az emberek meg akarnak felelni a mintegy kétszáz ország által tavaly decemberben aláírt párizsi klímaegyezményben foglalt céloknak, akkor a "szénlábnyomot" 2050-re fokozatosan nullához közelire kellene csökkenteni. Ehhez azonban egy olyan új életformát kell kialakítani, amelynek szükségletei igazodnak a Föld erőforrásaihoz - idézi a közlemény Sipos Katalint, a WWF Magyarország igazgatóját. Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network társalapítója és igazgatója szerint jó hír azonban, hogy a változás megvalósítható a jelenlegi technológiai fejlettség mellett, és gazdaságilag is jövedelmező, hiszen az átfogó haszon messze meghaladja a befektetés mértékét. Véleménye szerint olyan feltörekvő szektorokat kellene fellendíteni, mint a megújuló energiák területe, miközben az éghajlatváltozás káros hatásaihoz köthető kockázatok és a nem megfelelő infrastruktúrából adódó nehézségek kiküszöbölésére sokkal kevesebbet kellene költeni. Néhány ország már a haladás útjára lépett: Costa Rica például az ország elektromosságának 97 százalékát megújuló erőforrásokból nyerte az idei év első három hónapjában, Portugália pedig villamosáram-igényét több napon át 100 százalékban megújuló forrásokból fedezte. A kínai kormány kiadott tervezete szerint 50 százalékkal csökkentenék a lakosok húsfogyasztását, ami számításaik szerint egymilliárd tonnával fogná vissza a kínai állattenyésztési iparág szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra, de Németország és Nagy-Britannia is úttörő lépéseket tett az év során - írták a közleményben. A túlfogyasztás napjának időpontja 2000-ben még késő szeptemberben volt, az idei augusztus elejéhez képest. Jó hír azonban, hogy ennek a naptári előremozdulásnak a mértéke az elmúlt öt évben kevesebb mint évi egy napra csökkent, míg az 1970-es évek elején még átlagosan évi három nap volt. A természetvédők határozottan figyelmeztetnek, hogy a források túlhasználata csak egy ideig lehetséges, hiszen a természeti rendszerek egy idő után károsodnak, majd összeomlanak. Ez mutatkozik meg a már most is sok helyen tapasztalható vízhiányban, elsivatagosodásban, talajerózióban, a fajok sorozatos kihalásában és az éghajlatváltozásban is. Forrás:MTI MTI 2016. augusztus 8., hétfő 0:01

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.